Figyeltek fiuk zeneműveltségére is, ezért beíratták a Zeneművészeti Főiskolára, amit 1941-ben végzett el hegedű szakon. Ekkor már érdeklődött a színjátszás iránt, ezért egy évvel később jelentkezett Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájába. Rózsahegyi egyszer azt nyilatkozta, hogy a fiatal Rátonyiban megtalálta az új Hamletet. Ezt a szerepet azonban a rendezők soha nem osztották rá. A magyar színjátszás történetébe utolérhetetlen táncos-komikusként vonult be.

Véletlenszerűen jött az első kiugrás lehetősége, a Kata, Kitty, Katinka című operett kapcsán, melyben – egy beugrás révén – a nála harminc évvel idősebb Kosáry Emmi partnerét alakította, kiválóan. 1943-ban a Royal Revüszínházhoz szerződött, majd két évvel később a Pódium Kabaré társulati tagja lett. Egy év eltelte után a Művész Színházhoz szegődött, de 1947-ben már a Vígszínház tagja volt. Egy év Magyar Színházas kitérő után visszatért a Szent István körúti intézményhez, amitől 1950-ben megvált a Budapesti Operettszínház kedvéért. Ott – kisebb Petőfi, majd Jókai Színházas kitérővel – 1971-ig időzött, de 1968-tól már az Operaházban is játszott. 1972-ben pedig átsétált a Nagymező utca páratlan oldalára, s megtalálta helyét a Thália Színházban.

Közben eljegyezte magát az operett műfajával, másod táncoskomikusi minőségben az Operettszínház színpadán debütált, a Napsugárkisasszony című darabban. Azt követte az 1945-ös Szibill, amelyben olyan partnerei voltak, mint Honthy Hanna, Karády Katalin, Sárdy János és Feleki Kamill. De játszott a Makrancos hölgyben, a Szabotál a gólya című előadásban, a Nebántsvirágban Németh Marika, Bilicsi Tivadar és Rátkai Márton partnereként, a Vera és családjában, amiben Verát Karády Katalin alakította.

Az így élni jó című operettben bizonyította be, hogy bonvivánnak is remekül beválik. Humoros alakításaival, friss megjelenésével, mindig szívesen látott figura volt a színpadon, ezért szinte nem is volt előadás nélküle. A Luxemburg grófja, Boci-boci tarka sikerei után az igazi áttörést minden idők legnépszerűbb magyar operettje, az 1954-es Csárdáskirálynő hozta meg számára. Bóni gróf szerepében lehetősége nyílt egy jellegzetes karakterfigura megoldására. A „Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád…" dal hozzá nőtt.

A Csárdáskirálynő nemcsak itthon volt felülmúlhatatlan siker. A Szovjetunióban este kihaltak az utcák, mert a produkciót élőben közvetítette a Rádió és a Moszkvai Televízió. Felléptek az Auróra cirkálón és látta őket Hruscsov is. A darabot 1975-ben felújították, és több mint 2000 előadást ért meg.

Sokoldalú művészként tartották számon: népszerű lett mint táncoskomikus, az operett képviselője, ugyanakkor prózai karakterszerepekben is kiválóan helytállt kitűnő jellemábrázoló képességével. A Bábszínházban és kabaréműsorokban is fellépett, volt konferanszié és mint Robi bohóc, a gyermekek kedvence. Több filmben szerepelt, a rádióban és televízióban előadás-sorozatokat tartott a zenés műfajról, rendszeresen jelentek meg publikációi újságokban és hetilapokban, számos könyvét is kiadták.

Külföldön is népszerűségnek örvendett: fellépett többek között a Szovjetunióban, Izraelben, Olaszországban, Görögországban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Angliában, Svédországban.

Széles mosolya, huncut kacsintása még akkor is örökre a néző emlékezetébe vésődött, ha az csak egyetlenegyszer látta. Víg kedélye mindenkire átragadt, ezért láthattuk legtöbbször komikusi szerepekben. Mindezek ellenére nem csupán zenés darabokban, hanem prózai előadásokban is elkápráztatta közönségét tehetségével.

Arcának komoly oldalát mutatta meg a Király Színház igazgatójáról (Beöthy László) készült Bal négyes páholy című darabban, melyben könnyfakasztó hitelességgel formálta meg Beöthy László alakját. Nagy ajándéknak tekintette ezt a szerepet, s a nézők sem gondolták másként.

A Thália nevét felváltotta az Arizona, ahonnan – már betegen – Veszprémbe szerződött, ahol a Petőfi Sándor Színházban a Csárdáskirálynőt készült megrendezni. Ezzel ünnepelte volna 70. születésnapját és az 50. színészi jubileumát. Élete végső percéig dolgozott, készült az új feladatokra. A veszprémi Petőfi Színházban, Molière Tartuffe című művében, Orgon szerepét szerette volna eljátszani, de csak az olvasópróbáig jutott el.

A Csárdáskirálynő halhatatlan Bóni grófja, az örök bohém Rátonyi, 69 évesen hunyt el 1992. október 8-án. A Farkasréti temetőben Gálvölgyi János mondott búcsúbeszédet. A Művész Színház 1993. november 14-én létrehozta a Rátonyi-bérletet.